Szinopszis

Tizenévesek. Az egyik neonáci, a másik migráns. Az imént verekedtek össze. Nemcsak ők ketten, de ők a lúzerek, őket kapták el, hogy aztán egy cellába zárva velük bíbelődjön az éppen ügyeletes foglár. A két srác persze a fogdában is összeugrik, aztán már csak acsarkodik, sőt, közös témát találva egy filmről kezdenek beszélgetni. Ők talán észre sem veszik, de mi láthatjuk, akár szerepet is cserélhetne a két fiatal. Hisz ők nem akarnak mást, mint megélni és tartozni valahová, bárhová.

Valahol, bárhol Európában vagyunk. Ott, ahol ma ez az egyik legfontosabb kérdés: el tudjuk-e fogadni a másik embert? Tartozhatunk-e úgy egy közösséghez, hogy abból még ne következzen mások elutasítása? Ilyen és hasonló problémákkal foglalkozik az előadás, melyet minden alkalommal drámapedagógiai foglalkozás követ.

"Te bele állnál?" Ma este Helló, náci! premier! Rendező: Fándly Csaba 05. 17. 19 óra, Agóra - Stúdió

Közzétette: Csiky Gergely Színház Kaposvár – 2017. május 17.

Színlap

Monoblock

HELLÓ, NÁCI

- tantermi dráma -

Szerep játssza
Rudi Mohácsi Norbert
Jan Benedek Dániel e.h.
Erich Kalmár Tamás

Fordító, Dramaturg: Kovács Kristóf
Színpadkép: Fándly Csaba, Szalai József
Súgó: Borsi Krisztián

Világítástervező: Memlaur Imre
Ügyelő: Károlyi Zoltán
Segédrendező: Hatvani Mónika

 

RENDEZŐ: FÁNDLY CSABA

 

Bemutató: 2017. május 17.

Időpontok

Dátum Bérlet Színpad
2017. 05. 17 19:00 (bemutató) Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 05. 18 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 05. 24 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 06. 01 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 09. 28 10:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 10. 10 10:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 10. 11 18:30 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 11. 07 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 11. 08 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 11. 20 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 11. 21 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 11. 22 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 12. 04 11:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2017. 12. 05 11:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 01. 09 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 01. 10 14:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 01. 11 14:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 02. 07 12:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 02. 13 12:30 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 02. 14 11:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 02. 15 11:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 03. 07 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 03. 08 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 04. 13 10:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 04. 13 12:30 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 04. 13 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 10. 01 16:00 Tájelőadás Tájelőadás
Szatmárnémeti - Tranzit fesztivál
2018. 10. 01 19:00 Tájelőadás Tájelőadás
Szatmárnémeti - Tranzit fesztivál
2018. 10. 15 14:00 Tájelőadás Tájelőadás
Paks
2018. 11. 22 13:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2018. 11. 27 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
2019. 02. 22 14:00 Stúdió előadás Agóra stúdió

Hírek

Az elfogadás esélyei - Beszélgetés Fándly Csabával

Tantermi előadás készül, amit persze nemcsak tantermekben játszunk...