A cikk írásának dátuma: 2018. nov. 05
810 olvasás

Mióta dolgozol a Csiky Gergely Színházban? Mi volt az, ami elindított téged a színházi hangosító pályán?

1987-88 januárban jöttem a színházhoz dolgozni. A színház iránti szeretet és érdeklődés indított el ezen a pályán. Járattam mindenféle újságokat, Filmszínház, Muzsika, illetve olvastam sok könyvet a színészekről, a színházról. Azt megmondom őszintén, hogy konkrétan a színházon belül van ilyen szakma, hogy hangosító, azt én nem is tudtam. Azt tudtam, hogy van világosító, és valójában én annak jelentkeztem, de ott a létszám már telítve volt, viszont a Komáromi László akkor alakította a külön hangtárat és oda neki kellett egy ember. Villamossági végzettség, érettségi kellett hozzá, ami nekem volt: így lettem hangosító. A zene, a különböző zenei műfajok azok mindig is érdekeltek, eléggé otthon is voltam bennük. Tehát egyáltalán nem állt távol tőlem a hangtechnika. Már csak azért sem, mert apukám is foglalkozott vele, híradás technikai hírszerkesztő volt. Tehát így lemezjátszóknak, rádiónak mindenféle hangordózóknak fontos szerepe volt az életemben, az érdeklődési körömben, a látókörömben volt zsenge gyerekkorom óta.


Melyik zenei stílus áll a legközelebb a szívedhez?

Minden, ami jó. Van a jó zene meg a nincs zene, mert a rossz zene, az nem zene. Ugyanúgy értékeltem egy komolyzenei darabot, hogyha az minőségi volt, mint a nagykoncerteket is, meg a népzenét is. De igazából inkább a rock zene határozta meg az ízlésvilágomat.

Miben jelent más kihívást egy zenei darab, musical keverése, mint egy prózai?

Például abban, hogy van olyan prózai darab, amiben nincs szükség a mi munkánkra (nevet). Általában a prózai produkcióban a színész nem hord mikroportot, mikrofon is ritkán játszik szerepet. A prózai produkcióban változás-zenék vannak, esetleg egy-két hangeffekt: autó fékez, elindul kavicsos talajon, távoli kutyaugatás, kis kutya, nagy kutya, madárcsicsergés. A musical homlokegyenest más. Ott élő zenekar van, legjobb esetben a zenekari árokban, a zenekar szekciónként bemikrofonozva, illetve bizonyos hangszerek, amelyek halkabbak, azok külön is egyedien mikrofonozva, illetve minden énekesen és kórustagon mikroport van. Az élő zene meg az élő ének arányát kell megoldani; a szöveg is érthető legyen – mert a musicalben a szónak is fontos szerepe van -, valamint a zene is domináljon. A színházban fontos a szöveg érthetőség, még musicalben is meg mindenhol, nem csak a prózában. Tehát teljesen más, sokkal komplexebb és több munkát is igényel. De nem bánom, ez elégít ki szakmailag talán a legjobban. A hangeffektusok létrehozása nem jelent akkora szakmai kihívást, de egy musicalt jól keverni úgy, hogy a zenekar is arányosan szóljon önmagában, dinamikusan és feszesen és hozzá arányában a szólistákat meg a kórust hozzátenni, az jobban foglalkoztat. De az operettet is nagyon szeretem csinálni, a flitteres ruhák, függönyök gyönyörű bútorok…, éppen ezek miatt szeretem az operettet is!

Különbözik valamiben a hang keverésének technikája, itt a művelődési házban, mint a színházban?

Nem, nem igazán. A színház hangtechnikájának a 75%-át átépítettük ide, valójában ugyanazokkal az eszközökkel dolgozunk, mint a színházban dolgoztunk. Az Agórának a hangtechnikáját mi nem használjuk, hanem amit a színházból áthoztunk, átszereltünk ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazzal a keverőpulttal dolgozunk. Más, mint a színház, de nem is azokkal az elvárásokkal jöttünk. Ez egy művelődési ház, annak szerintem maximálisan megfele: modern, tágas, csupa fény és króm, meg üveg. Teljesen jól érzem magam itt.

Mennyire szoktál szabadkezet kapni a rendezőktől egy-egy előadásban?

Azt rendezője válogatja, valamelyik rendező kész effektekkel érkezik, illetve tudja, hogy melyeket kell beszerezni, azt is megmondja, hogy honnan. Van olyan rendező, aki lead egy listát, hogy ezek az effektek fognak szerepelni a darabban, és akkor mutatok neki több fajtát, például egy ágyúlövésből vagy egy pisztolylövésből, és akkor ő kiválasztja a megfelelőt. Egy effektet több másik effektből szoktuk összekeverni, tehát van olyan effekt, ami három-négy effektből áll össze, de nyilván az a nézők fülének egynek tűnik. Mindig a rendező dönti el, hogy melyik effekt kerül be, van olyan is, aki hoz egy konkrét repertoárt a pendrive-ján, mert már a darabját játszották előtte máshol, már tudja, hogy mit akar. Talán annyi szabadságunk van, hogy megmutatunk több fajtát egy effektből, de mégis a rendező hozza meg a döntést. Ha van a darabnak zeneszerzője – régebben volt- akkor a zenéket ő megkomponálja, azoknak van eleje meg vége. Akkor szépek a zenék, ha azokat az adott jelenthez, produkcióhoz írták és konkrét ideje van, akkor nem kell elvágni vagy elúsztatni, így a néző is úgy érzi, hogy ez így frappánsan illik a darab hangulatához. Ha nincs zeneszerzője a darabnak, akkor máshonnan szerzünk be zenét hozzá, ezek ugyan már nem olyan jó minőségűek, főleg ilyen professzionális felszerelésen bejátszva hallható lehet a különbség. De ez nem feltétlenül negatív dolog.

Előfordult olyan, hogy a színész nem mondta a végszót? Okozott ez problémát?

Előfordul, persze. Olyankor az ember egy kicsit vár, tudja, hogy az a végszó számára, látja a színészen, hogy ezt nem fogja elmondani soha az életben, akkor bejátszod az effektet vagy a zenét. Nem azt mondom, hogy sűrűn szokott, de volt már ilyen eset, de az ember ezt már rutinból megoldja. Az a gáz, amikor nem mond semmit, de ha csak azt az egy szót, vagy mondatot nem mondja, az nem szokott meglepetést okozni, erre fel vagyunk készülve.

Milyen lenne a színház a hangtechnikus munkája nélkül, hang nélkül?

Sokkal csendesebb és nyugodtabb (nevet). A mi munkánk nélkül prózaibb lenne, szárazabb és kicsivel színtelenebb; meg akkor egy-két műfaj, mint a musical, az kihalna.

Mi a legjobb a színházi életben?

A taps és a nyári szünet (nevet).

Interjút készítette: Vámos Virág
Fotó: Cservölgyi Zsófia

Kulcsszavak: